|
|
2005. április 16-17.
Az április 16-17-i hétvégére időzített szekszárdi lakásvarázs faipari kiállítás esetére abszolút bejött a címben jelzett közmondás jelentése. A helyi faipari vállalkozók összefogtak és megcélozták a helyi piacot egy saját szervezésű kiállítással és családi hétvégével, a másik fél pedig gondoskodott a kitűnő időről és rettentően jó látogatottságról.
Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség Tolna megyei területi szervezete már tavaly novemberben elkezdte szervezni egy helyi faipari kiállítás létrehozását, amely idén tavaszra be is érett. Alapelv (amelyet már két megye is kipróbált) volt, hogy minél hatékonyabban és költségtakarékosan jussanak el a kis-közepes vállalkozások a vevőkhöz. Hiszen a kereskedőházak, a multik egész évben nyitva tartják áruházaikat, vannak bemutatótermeik és marketingcsapatuk. A kis-közepes vállalkozók általában ennek híján vannak, tehát kézenfekvő, hogy ezen hiány ellensúlyozásaként évi egyszer egy nagyobb rendezvény keretében egy nagy és mozgalmas bemutatótermet (kiállítást) üzemeltessenek. Az ötlet bejött. Közel 40 bútor- és épületasztalos jelentkezett és vett részt a Lakásvarázson 15 vagy 30 m2-es egységstandokon. Mivel a rendezvényt a csapat saját maga szervezte, összeszedtek támogatókat, illetve a társkiállítók is beszálltak a költségekbe, így az asztalos szövetség itt kiállító tagjainak a kiállítás nevetségesen alacsony: 35 000 Ft/egységstand összegből kijött.
A kiállítást - mint azt ifj. Márkus Istvántói, a rendezvény mozgatójától megtudtuk – többen támogatták anyagilag is, többek között az OAFSl, a Kereskedelmi- és Iparkamara, a CIB Bank stb. Az így befolyt közel 900 000 Ft nagy része reklámra ment el, de mint azt a látogatottság is megmutatta, ezen nem szabad spórolni.
A látogatottság növelése érdekében rengeteg kiegészítő kiállítás, rendezvény, előadás, sőt futóverseny is színesítette a hétvégét.
Mennyire elégedettek akiállítással? - kérdeztük Márkus Istvánt. Magunk is meglepődtünk azon, hogy ez az összefogás, ez a marketing-kooperáció mire is képes. Egyrészt a kiállított termékekre, a munkák minőségére is büszkék vagyunk, másrészt a vásárlói visszajelzések, a látogatottság és a hétvégi pezsgés is azt igazolja, hogy jó úton járunk.
Több ezren vettek részt a Sportcsarnokban kialakított "virtuális" bemutatótermeinkben, számos konkrét üzlet köttetett, és így most felbuzdulva ezen "értékesítési forma" hatékonyságán, már a jövő évi Lakásvarázst tervezzük.
(Hőbör Tamás)
Forrás: Magyar Asztalos és Faipar
|
|
|